[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Zoey-nak végül sikerült befejeznie a darabot, a végén három erőteljesn hanggal. Leresztette a hegedűt, majd a fiú felé fordult.
- Ha nem jársz, erre akkor sem találkozunk! - szólt szikrázó szemmel.
|
Gondolta, hogy ezúttal be lesz fejezve a szám, így csak sóhajtott, majd a fejét a fának támasztotta és úgy hallgatott. -Remélem azért szándékozol válaszolni- jegyezte meg. -Mellesleg, idehívogatod a varjakat- jegyezte meg, miközben eszrevette, hogy a fákra egy csomó tisztátlan madár ült. Szélesen elmosolyodott. -Ez egy jel. Ha nem hegedültél volna, akkor most nem találkozunk, csak a bajt hozod magadra a zenével- nevetett
|
A név hallatára, már rájött, hogy valószínűleg a fiúnak azért van ennyi mersze egy másik démont zaklatni, mert nagyon erős. Közben kicsit elvesztette a ritmust a számban, de könnyen korrigálni tudta. Még be akarta fejezni ezt a csodás művet, így nem válaszolt Downie-nak. ~ Már csak pár hang és kész is...
|
Magában jót nevetett a lány dühös arckifejezésén. -Nos...Ez vicces volt, de távolról sem- vigyorgott szélesen a démonra. -De nem szokásom hazudni, tehát elmondom neked, hogy én Azazel leszármazotta vagyok- mondta és a mosolyt továbbra sem tudta letörölni az arcáról. Közben azért tovább hallgatta a számot. -Még sosem hallottam, hogyan játszanak Hornblas utódai- jegyezte meg, miközben nekitámaszkodott egy fának. -Miben vagytok még jók?
|
Amikor meghallotta a nevet, kinyitotta a szemét, s közben egy hangot is elrontott, ami nem szokott vele előfordulni. Befejezte a hegedülést, majd szikrázó szemekkel nézett a fiúra. Nem gondolta volna, hogy ez ennyire egyértelmű - Hah, akkor neked biztosan Carnivean! - öntötte ki magából a dühöt. Ám magában elszámolt háromig és ismét a vállára helyezte a hegedűt, s újra rázendített.
|
-Miért?- kérdezte. -Ez nem olyan kényes téma, hogy ennyire kéne aggódni érte, nem értem, miért vagy ennyire azellen, hogy el kelljen mondanod- hajtott ki a szeméből egy tincset, miközben azért folyamatosan a lányra függesztett tekintettel állt. Nem igazán zavartatta magát a zene miatt, csupán csak várt az esetleges válaszra, ám utána hirtelen rájött. Legalábbis úgy gondolta. -Hornblas, igazam van?- villant meg hirtelen a szeme, miközben széles vigyorra húzta a száját.
|
- Ugorjuk át ezt a témát, felesleges teperni - mondta lemondóan, majd megállt, leüllt egy kőre, s a tokot az ölébe vette. Óvatosan kicsomagolta szeretett hegedűjét, majd a tokot lecsúsztatta maga mellé. Ezután rázendített egy nótára. Számára már sok-sok éve ez a dal jelentette a reménységet, így nagy beleéléssel játszotta el a darabot, s közben várt...
|
-Nos...Nem értem mire gondolsz- vonta meg a vállát. -Én már mindent megtettem azért, hogy elmondd- jegyezte meg. -Tehát igazán kisegíthetnél. Még egyet szeretnél?- illesztette ujjait a szájára vigyorogva.
|
- Azt hiszem azért tenned is kell valamit, hogy megtudd honnan származom - emelte fel az orrát, majd megint csak ment tovább a parton.
|
-Nos...Talán, mert fantasztikusan szépen megkértelek, vagy azért, mert én is elmondom. Ezzel segítjük a másik munkáját. Meg a sajátunkat is- vont vállat. Szülei minden démon leszármazottainak a jellemét, erejének forrását elmondták neki. Bár régen volt már ez, azért emlékezett a legtöbbre, csupán azok hullottak ki az emlékezetéből, amely ágak mostanra már szinte teljesen kihaltak.
|
- Nem fenyegetésnek szántam. Kijelentésnek - magyarázta, majd elgondolkodott - Hm... Miért is mondanám el pont neked?
|
-Ezt mégis hogy érted? Fenyegetned felesleges, akkor sem félnék tőled, ha te lennél a világ leghatalmasabb démona- jegyezte meg továbbra is vigyorogva, miközben a lány után indult. -Apropó. Te kitől származol? El nem bírom képzelni, hogy ilyen jellemmel honnan kerültél elő- vigyorgott.
|
- Hát, te egy nehéz eset vagy. Így muszáj lesz más módszerekhez folyamodni. Azonban az nem lesz olyan kellemes, mint azt te gondolnád - szólt, majd a körmeit nézegette. Ám ekkor eszébe jutott valami, felírta a papírra, majd elrakta az íróalkalmatosságot és a papírt, ismét felkapta a hegedűt, és elindult a folyó mentén.
|
Egy pillanatra meglepetten a lányra nézett. Kicsit megkeményedett a tekintete, ám végül ismét csak egy gonosz mosolyt öltött magára. -Nos, örülök, hogy ennyire jót derülsz a nevemen- jegyezte meg, miközben összefonta a karjait. -Nekem nincsenek panaszaim- tette hozzá határozottan. -Nincs semmilyen problémám. Attól, hogy az embernek van egy bizonyos stílusa, nem kell rögtön azt hinni, hogy problémái is vannak- mondta miközben továbbra is arcán volt a vigyor. -Illetve, azt sem mondtam, hogy a segítségedre leszek- tette hozzá.
|
- Redben Devon. Én Zoey vagyok. Ugye becézhetlek? Downie - mondta, majd amint eljutott a tudatáig elröhögte magát. A Downie ugyanis egy lány név volt ebben a birodalomban, azonban hamar összeszedte magát - Nos, Downie. A jó kapcsolat alapja a közvetlenség és ahhoz, hogy megtudjam a problémáid, nem szabad távolságtartónak lenni. Tehát, kérem mondja, mi a panasza?
|
Meglepetten pillantott fel. Úgy érezte magát, mint ahogy minden jel szerint egy pszichológusnál érezte volna magát. -A nevem?- kérdezett vissza. -De utána neked is el kell mondanod a tiedet, különben nem fair- mondta ismét egy mosollyal. Mint azt már meg lehetett szokni, ő nem volt képes barátságos mosolyra, csak...veszélyesnek kinézőre. -A nevem Devon. Devon Kinsey- mutatkozott be végül. Közben figyelte, ahogy előkerül a toll meg a jegyzetfüzet.
|
- Lehet, hogy te hiszed, de én viszont tudom, hogy más vagyok - jelentette ki, majd a hegedűjét gondosan a tokjába helyezte - Te az unatkozó típus vagy, én pedig az, akinek mindig akad valami dolga. Most azonban eltekintek a teendőimtől és hajlandó vagyok veled foglalkozni. A terápiához azonban először a nevedre volnék kíváncsi - mondta, majd a hegedűtokból előhúzott egy jegyzettömböt és tollat, hogy feljegyezhesse a hallotakat, majd a hegedűtokot finoman visszacsúsztatta a földre.
|
-Megeshet, bár nem hiszem, hogy te más vagy- jegyezte meg egy széles mosollyal. Ezután felsóhajtott, majd beletúrt a hajába, hogy megkeresse a csomót, ám csupán csak egy apró csomót talált. Ennek ellenére nem feszegette a témát, ugyanis végső soron megszokta már, hogy az emberek furán néznek rá a szemei miatt, valószínűleg jelen esetben is csak ezek miatt érdemelte ki a furcsa pillantásokat. Megvonta a vállát. -Rendben van. Mellesleg, mit akarsz mégis tenni, hogy "megváltoztass"- kérdezte összefonva karjait.
|
- Talán az volt a gond, hogy azok mások voltak, nem pedig én - magyarázta, miközben megforgatta szemeit. Azt követően pedig ismét a démonra nézett, majd a válaszát készült szavakba szedni - Nem túl nagy jelentősséget tulajdonítok neki, de van egy nagy gubanc a hajadban - mondta végül elterelés képpen. Kissé feszült volt, mert tudta, hogy a fiú mit fog válaszolni, ha kiderült, hogy nincs ott semmi, de aztán a megkönnyebbülés töltötte el a testét, amikor tényleg ott talált egy csomót.
|
Kissé feljebb ugrott szemöldöke, mikor a lány nevetett egyet. Nem sokszor hallott embereket nevetni, főleg az ő közelében nem, így leginkább az érdeklődéssel a tekintetében biccentette oldalra a fejét. Nem is értette, min lehet nevetni egy ilyen helyzetben. -Hm...Jól hangzik. Bár biztos vagyok benne, hogy hamarabb meg fogsz törni nálam- vette elő a mosolyát. -Nem hiszem, hogy sikerülne megváltoztatnod, ha másoknak már ki tudja mennyi idő alatt nem sikerült- nevetett, bár a hangja nem igazán a boldogságról árulkodott, ahhoz túlságosan száraz volt, inkább csak a külsőség miatt hallatta nevetését. Közben észrevette, hogy a lány az arcát figyeli, így kissé felhúzta szemöldökeit. -Valami érdekeset látsz rajtam, kedves név nélküli?- kérdezte, miközben eltüntette a varjat, ami addig a vállán ült.
|
[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés