[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Úgy tűnt, hogy a fiú ezzel a kérdésével sikeresen eloszlatta Nana kételyeit, aki immár nyugodtan állt mellette. -Nos...Végül is arrafelé indultunk, elvezethetünk- mondta Usagi némi habozás után. Nana biccentett és Sugi tudta, hogy örül, hogy továbbmennek, annak viszont kevésbé, hogy társasággal. -De ha nem szívesen utazol a társaságunkban, azt is megértjük- tette hozzá, mikor Nanára pillantott, majd ismét az ismeretlenre. Rájött, mekkora ellentét feszül már csak közöttük is. -Ebben az esetben csak megmutatom az utat.
|
- Nektek is szép napot! - köszönt, ezzel válaszolva a nem túl vendégszerető modorra - Mellesleg nem tudjátok véletlenül merre van egy város? - érdeklődött. Persze remélte, hogy nem küldik az egyik irányba csak azért, hogy lerázhassák, de ez az eshetőség is fenn állt.
|
Amikor az ismeretlen előmerészkedett, Nana kissé ellenségesebb testtartással figyelte, de Usagi megnyugtatóan hozzászólt a gondolataiban. Hagyd, nem érzek belőle ellenségességet! mondta. Ez valóban így volt. A fiúnak egyedül talán csak egy kis várakozás sütött a lényéből, ez pedig semlegessé tette Usagi számára. Egész addig figyelte Nanát, amíg az vissza nem sétált mellé. Közben kissé bűntudata volt, ugyanis azóta, amióta együtt teljesítették a küldetéseket, mindig csak ugyanazokat a dolgokat csinálták; öltek, majd pedig jelentettek. Most pedig hirtelen nem csak, hogy azt kérte tőle, álljanak meg és változtassanak a szokásokon, szembejön az első ember, akinek (úgy tűnik) nem volt számára küldetés és ezáltal ő volt az első, akit nem engedett társának megölni. Na igen, senki mással nem beszélgetett immáron öt éve, csak Nanával. Ezeket a gondolatokat is kiűzte a fejéből, majd visszapillantott az ismeretlenre. Nem fog személyes kérdéseket feltenni, csak olyanokat, amikre elvárható, hogy választ is fog kapni. Persze ez nem azt jelentette, hogy rögtön gorombán kéne viselkednie... Persze... Mi számít gorombának? Ha az ember ennyi ideig nem szól máshoz, elfelejti. Így csak intett egyet. -Mit akarsz tőlünk?- kérdezte higgadt tekintettel méregetve az illetőt. Nem tűnt vérmesnek, nem volt nála fegyver, csak egy nagy zsák. Viszont egyértelműen erősnek tűnt, nyilvánvalóan harcos, így biztosan ki van képezve kézzel való harcra is. Azt, hogy milyen gyors lehet, Usagi nem tudta megállapítani jelen helyzetben. A tekintetéből feltételesen annyit tudott kicsempészni, hogy nagy valószínűséggel nem cselekedne meggondolatlanul. Ez pedig azt jelentette, hogy nem fog nekik rontani, hiszen kettő az egy ellen, anélkül, hogy ismernék egymás képességeit túl nagy kockázatot jelentene. Persze ez fordítva is igaz volt, hiszen megeshet, hogy a fiúnak valami legyőzhetetlen mágiája van, amivel még ők sem tudnák felvenni a harcot. Amennyiben van mágiája. Persze egyértelműen nem tűnt meglepettnek, amikor előjött, tehát biztos, hogy találkozott már varázslattal. Így aztán biztos, hogy van valamilyen képessége. Az emberek többsége ugyanis általában rögtön a mágiahasználónak ront, mivel féli azt, amit nem ismer. Ezek a gondolatok szaladtak át Usagi agyán, miközben a válaszra várt.
|
Nem szándékozott újabb csatát vívni. Főleg nem fegyver nélkül, így elhúzta az ágakat, amik eddig az útját állták és kilépett. Biccentett az ottlévőknek, majd feléjük közeledett, hogy hallótávolságba érve köszönhessen, majd útbaigazítást kérhessen.
|
Hamarosan sikerült normálisan lélegeznie és éppen Nanához akart szólni, azonban megpillantotta alattvalója arckifejezését, ahogy egy bokorra mered. -Van itt még valaki- mondta halkan társa, mire Usagi is felpattant. -A bokorban- bökött előrefelé Nana, mire Sugi készenlétbe helyezte a tüzét, hiszen megeshet, hogy egy démon bújt el előlük. -Gyere elő!- szólította fel először az ismeretlent. Szokásához híven háromszor fogja figyelmeztetni az illetőt, mielőtt megtámadja. Mindenkivel ezt tette, aki eddig utánuk leskelődött. Nem állt szándékában senkivel sem végezni, aki nem szolgál rá. Amennyiben a bokorban rejtőzködő előjön, csak ott fogja hagyni, hiszen ezek szerint semmiféle olyan szándék nem vezérli, amiről nekik tudni kéne. Amennyiben nem szándékozik megmutatni magát, valószínű, hogy nem csak figyelni jött ide, vagy a madarakat nézni. Aztán meg, még az is gyanússá tette a helyzetet, hogy Nana azt mondta, senki nincs itt. Ahogy ezen gondolkodott, az említette személy elésétált és onnan nézett a bokorba. Usagi sosem értette, miért akarja megvédeni a társa, hiszen ha úgy is alakul, hogy meghal, neki csak meg kell ennie a lelkét. Megrázta a fejét. Veszélyes? kérdezte gondolatban Nanától, aki azonban nem felelt. Ezek szerint még nem döntötte el.
|
Éppen egy erdőben pihent. Zsákját, amiben holmijai voltak párnaként alkalmazta és a kabát, amit hideg esetén vett magára, most takaróul szolgált. Előző birodalmát porrá zúzták és szeretteit is elvesztette. Bár Mary holttestét nem találták meg, így abban reménykedett, hogy ő még talán túlélhette a támadásokat. Azonban Dylan katona volt, méghozzá az egyik legjobb. Az ellenség győzelmével azonban most bujdosásra adta a fejét és új birodalom után kell néznie, ahol befogadhatják és harcosuknak tekinthetik. Nem sokat tudott pihenni. Hatalmas robajra kelt fel. Nem messze valami harc féleség folyhatott. ~ Ahol harc van, emberek is vannak ~ gondolta, hiszen már napok óta embereket keres, akik útbaigazíthatnák. Feltápászkodott, kabátját beletűrte a zsákjába, a nagy málhát a hátára kapta és úgy indult a zaj irányába. Hamarosan egy bokor mögül szemlélhette az eseményeket.
|
Éppen befejezte legutóbbi küldetését és visszafelé vette az irányt, afelé a város felé, ahol a feladó élt. Már meglehetősen közel voltak, egy mellette fekvő erdőben, Nana legalábbis ezt mondta a lánynak, aki habár örült ennek, nem szívesen lépett volna be a házsorok közé. -Nana, maradjunk itt és pihenjünk meg gyakoroljunk egy kicsit- szólalt meg kis idő múlva. -Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne- jött a válasz a fák lombjai közül, ám a hang gazdája hamarosan már a földön állt Usagi mellett, aki rápillantott társára. -A megrendelővel két hétben állapodtunk meg, amikorra vissza kell érnünk és jelenteni. Nekünk van még ebből öt napunk. A démonoktól nem kell félnünk, ezt már megállapítottuk, sőt... Még segítenének is, ha valami megtámadna minket- folytatta gondolatmenetét határozottan. Tudta, hogy Nana végül bele fog nyugodni döntésébe, ám alattvalója egyelőre meglehetősen elutasító testtartással állt előtte. -Attól még, hogy eddig nem csináltunk ilyesmit, nem jelenti azt, hogy nem lehet néha eltérőt is tenni a megszokottól- fejezte be érvelését. Hallotta a társa beleegyező sóhaját a maszkon keresztül. A maszkon keresztül, ami alá még sosem pillanthatott be, pedig kínozta a kíváncsiság. Megrázta a fejét, hogy kiverje belőle ezt a gondolatot, majd teljes testtel Nana felé fordult. -Én teljesen kipihent vagyok, abban pedig biztos vagyok, hogy te is- mondta, amire csak egy bólintás volt a válasz. -Gyakoroljunk- mondta, amire ismét beleegyező válasz érkezett. Ezután Usagi elővette a fegyverét. Követője mindig puszta kézzel harcolt. Biccentettek egymásnak, majd kezdetét vette a gyakorló harc. Közel egyenrangú felekhez méltóan küzdöttek, bár Nana volt a képzettebb. Közel háromszáz éve tanulmányozta a különböző népek harcstílusát és ez idő alatt több hadseregben is szolgált már tapasztalatgyűjtés gyanánt, démonok ellen is harcolt nem egyszer. Usagi ezzel ellenben csak tíz évet töltött kardforgatással. A fegyver hamarosan ki is repült a kezéből és kék füstté vált a földbe állva, ők pedig szabadkézi harccal folytatták tovább a gyakorlást. Ebből hamarosan birkózás lett és Nana győzött. -Erősítened kéne a védelmed és határozottabban kéne fognod a kardot- vonta le következtetését az alattvaló. -Megfogadom a tanácsodat- bólintott Usagi, majd leült egy fa tövébe és kifújta magát. Mindig is megerőltető volt számára a démon ellen harcolni. -Jó nagy zajt csaptunk- állapította meg Nana kis idő múlva. -Nincsenek a közelben állatok, még a harcunk alatt mentek el a közelből. Nem kéne továbbállnunk?
|
-Ha tudni akarod, akkor nem éltem. Egyetlen egy házban jártam eddig, amiben egyetlen embert ismertem. Pedig szerintem egész jól beszélek- mondta durcásan szuggerálva egy fűcsomót, majd lassan ismét felpillantott. -Miért csinálnak rosszat az emberek?- kérdezte, miközben a karjait lefogó kezekre pillantott. -Ennek semmi értelme- motyogta az orra alá. -Tehát nem hiszek neked- mondta ki hangosan, mosolyogva.
|
Meghökkenve nézett a lányra - Te sosem éltél civilizált helyen? - érdeklődött, bár ruhájáról nem ez rítt le - Az őrs egy olyan hely a hova a rossz embereket zárják be. Ha pedig nagy rosszat követett el, akkor pedig a börtönbe viszik és ott tölthet nagyon sok időt, nagyon rossz körülmények között. Ha pedig már úgy gondolja a társadalom, hogy elegedt bűnődtek, szabadon engedik őket - magyarázta remélve, hogy ezzel is rásegített arra, hogy a "madárka csiripeljen".
|
Egy pillanatig halálravált arckifejezéssel pillantott a fiúra. Többnyire azért, mivel a mondat szavainak felét nem ismerte. Egy ideig húzogatta a száját, majd elvörösödve a földre szegezte a tekintetét. -Mi az az "őrs"?- kérdezte, miközben lekonyultak a fülei.
|
- Nem is azért kiabáltam, mert azt gondoltam, hogy nem hallod - jegyezte meg - De ha nem válaszolsz a kérdéseimre, akkor a beviszlek az őrsre hivatalos személy ellen elkövetett erőszak miatt és akkor ott csücsülhetsz a kalitkában pár hónapig - fenyegette.
|
Lesunyta a füleit és idegesen csapkodott a farkával, ahogy meghallotta az immáron kiabáló fiú hangját, közben pedig méginkább sértődötten pillantott felfelé. -Nem kell kiabálni, nem vagyok süket- morogta az orra alá, majd oldalra nézett. Nem szándékozott válaszolni a neki feltett kérdésekre.
|
- Ezt én is kérdezhetném kisasszony! - förmedt rá - Különben meg mit keres ezen a vidéken?
|
Meglepődött, mikor az ismeretlen háta helyett hirtelen magával az arcával találta szembe magát. Úgy érezte, ez a vadászat már elúszott, így igyekezett menekülni a fiú szorításából, viszont úgy tűnt, az illető jóval erősebb nála. Így nem bírt mit csinálni, csak leült a földre és sértődött arckifejezéssel illette a fölé magasodó alakot. -A nevem...Colleen- mondta, miközben még egy utolsó rántást kísérelt meg, amivel esetleg kiszabadulhatott volna, viszont természetesen ez továbbra sem volt elég, így csak folytatta a fiú figyelését. -És nem küldött senki. Nekem nem parancsol senki- mondta büszkén kihúzva magát. Persze eközben leginkább úgy nézett ki, mint egy boldog tízéves. -Mellesleg ez mire volt jó?- kérdezte továbbra sértődött-durcás pillantásokkal, miközben magában sikerült végre lenyugtáznia, hogy innen aztán nem mozdul egyhamar.
|
Meglepetten tapasztalta, hogy potyautasa akadt, aki a fülét nézte cukorkának. Szokatlan volt ez az eset, de a kiképzésen hasonló támadásokra is fel lett készítve, így egy könnyed mozdulattal szedte le a hátáról a "képződményt". Ekkor vette észre, hogy egy fiatal lány az, aki meglehetősen érdekesen nézett ki, mivel nagy macskafülekkel rendelkezett. Ahogy Jamie végignézett a lányon megpillantotta a farkát, aminek a végén egy bojt volt. A fiú még nem látott ilyet. Harcolt már vámpírokkal, démonokkal, sőt még szellemekkel is, de ehhez fogható ... Hallott már valami macskafülű emberekről az előző birodalomban, azonban csak mesének tartotta. A vöröshajú amint észbekapott, leszorította a lány két karját, hogy a "vallatás" közben ne tudjon mozdulni.
- Ki vagy és ki küldött? - érdeklődött mogorva hangnemben.
|
Egyedül sétált egy ismeretlen erdőben. Milyen messze is került az általa ismert helyektől! Összefonta a karjait. Már egészen kezdte megszokni ezt a testet, viszont az ösztönei nem változtak. Éppen egy tisztáson haladt keresztül, mikor hatalmasat kordult a hasa, melynek hatására megállt. Grimaszolva körülnézett, hogy vajon merre is találhatna megfelelő élelmet magának. Nem is kellett sokáig várnia, hamarosan hangokat hallott, így egy bokorba surrant, majd onnan figyelt. Egy embert pillantott meg nem is olyan távol magától, aki éppen felé sétált. Lassan felkészült az elrugaszkodásra, hiszen maga előtt látta a vacsoráját. Amikor az illető elhaladt mellette, egy hangos (meglehetősen magas hangú) csatakiáltás kíséretében a fiú hátára ugrott, megkapaszkodott a nyakában, majd megharapta a hozzá legközelebb eső dolgot - az ismeretlen fülét.
|
Magányosan sétált a város szélén, pár száz méterre az istállótól. Az erdő felé vette az irányt zsebredugott kézzel. Kicsit fel akart frissülni a mai nap eseményei után. Egyedül akart elmélkedni az élet értelméről egy magas fán az erdő közepén.
|
-Csakhogy nem én választottam meg, merre jöttem, azt hittem, erre lesznek majd még emberek, nem úgy, mint az előző városban- villant meg a tekintete. Nem szokott hozzá, hogy az emberek nem válaszolnak egyből a nekik általa feltett kérdéseire. -Mellesleg meddig szándékozol még itt ülni?
|
- Ha pedig te nem jász erre, a hegedűszó is elkerüli a füledet. - szólt Zoey. Úgy döntött mostantól kezdve csak arra fog válaszolni, amire akar, a többit pedig hagyja elmenni a füle mellett.
|
-Viszont erre jártam, ezen semmit nem lehetett volna változtatni. Viszont nem hallottalak volna meg, ha nem kezdesz el hegedülni- nyomta továbbra is a saját véleményét. Eközben levette tekintetét a varjakról és a lányra pillantott. -Mellesleg nem válaszoltál a kérdésemre, bepótolnád?- kérdezte továbbra is egy széles mosollyal fordulva a démon felé.
|
[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés