[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Végül nem csak kettő percet várt. Volt az öt, sőt tíz is. Ezután viszont idegesen berobogott a kocsma ajtaján. Nem tudta, mit akar kezdeni bent, hiszen képtelenség volt, hogy Nana itt várjon rá, azonban ingerültségében meggondolatlanul cselekedett. Utólag meg is bánta. Néhány asztalnál hirtelen hatalmas csend állt be és tudta, hogy onnan felismerték. Ebben az esetben nem futamodhat meg, hiszen akkor csak okot adna nekik arra, hogy piszkálják és gúnyolódjanak rajta. Ugyanis azoknak, akik tudták, ki ő, két csoportja volt. Az első volt, akik féltek is tőle, a második pedig a földesurak és hadvezérek voltak, akik teljességgel biztonságban érezték magukat és tudták, hogy sosem lenne képes levadászni őket. ~Könnyelműek~ gondolta, majd kihúzta magát és a pulthoz indult, hogy valami irányt is adjon tetteinek. Várt arra, hogy a férfiak ki fogják nyilvánítani nemtetszésüket jelenléte iránt, azonban ilyen hirtelen, határozott ellenségességre nem számított. Hirtelen rengeten tárgy repült felé a levegőben és ezek közül sok rajta csattant, azonban úgy tett, mintha észre sem vette volna. Még akkor sem indult el abba az irányba, ahonnan az eszközöket dobálták, amikor egy tányér tört szét a fején és kicsit megingott. Ezt látva a dobálózás abbamaradt és csak sugdolózás maradt utána. Ő maga pedig leült a pulthoz. A pultos nem jött kiszolgálni, ez azonban jelenleg megkönnyebbüléssel töltötte el. Megtörölte homlokát és kezén halvány vérnyomot látott, ám szerencsére nem vérzett eléggé a feje, hogy azt mások láthatták volna. Akkor ugyanis vége lett volna sérthetetlen kiállásának és csapatosával ugrottak volna rá. Felsóhajtott, majd remélte, hogy Nana hamar rátalál, hogy aztán elmehessenek innen végre.
|
Amint beért a lengőajtókon egyenesen a pultnál ülő emberekhez sietett. Biccentett, majd megérdeklődte, hogy kivel lehetne itt beszélni a hadsereg zsoldosairól. A fickó az ujjával rámutatott egy kalapos férfira, majd a kezét visszahelyezve a pohárra ismét a korsó fenekére nézett. Dylan megfontolt lépésekkel haladt a mutatott ember felé. Megfordította vele szemben levő széket és úgy ült le, miközben a zsákját a földre hajította.
- Szép jó napot! - köszönt az illetőnek - Dylan vagyok - nyújtotta a kezét. A férfi némi habozás után kezetrázott Dylannel, majd ő is bemutatkozott - Sam.
- Nem tudja véletlenül, hogy a zsoldoshadseregbe hogyan lehet bekerülni? - kíváncsiskodott Dylan.
- Fiatalember, ne akarjon oda menni! - nyögte Sam.
Dylan egy ideig nem tudta mit gondoljon, végül rákérdezett - Miért?
- A zsoldosokat jól megfizetik ugyan, de sanyarú a sorsuk. Kilépni onnan nem lehet, ha pedig a hadvezér úgy gondolja, hogy túl sok van belőlük, megtizedeli a katonáit. Ha pedig mégis úgy dönt, hogy megtart, a csatában legelöl kell menni, ahol biztos a halál - magyarázta Sam. Dylan nem akart hinni a fülének. Nem tudta elképzelni, hogy valaki csak úgy embereket öl, mert nincs rá pénz. Megfordult benne az egész világ. Hirtelen nem tudta mit kezdjen magával. Keressen új birodalmat? De az sokáig tartana és pénze sincsen már ételre.
|
Nem haladtak éppen lassan, de az iram gyorsnak sem tűnt. Hamarosan be is értek a városba. Ott lehajtotta a fejét és komoran az utcaköveket számolta, miközben a kocsma felé haladt, azonban még így is érzékelte, hogy az emberek, amikor el kellett volna, hogy sétáljanak mellette, áttértek az utca másik oldalára, majd amikor tíz méterrel elhagyták, ismét visszatértek az ő oldalára. Persze elég feltűnő jelenség volt, nehéz lett volna nem észrevenni, ugyanis jelenleg meglehetősen sok ember járt az utcákon. Hamarosan meg is érkeztek egy meglehetősen újszerű épülethez. Tenyerével mutatta az utat az ajtó felé. -Íme a kocsma- mondta, majd elfordult és szétnézett. Nana sehol. Idegesen nekidőlt a ház falának és eldöntötte, hogy vár még két percet, majd amennyibel alattvalója nem érkezik meg, bent keresi meg. Bár elég valószínűtlen volt, hogy bent megtalálja.
|
- Hát oké - válaszolt némi habozás után. Lehajtott fejjel haladt a lány mögött. Nem érezte, hogy számára túlságosan előnyös lenne a helyzet. Legszívesebben megállította volna az időt és előrement volna a városba, hogy végre letudja ezt az egészet, azonban úgy vélte, ha ezt teszi, a bérgyilkosok mérgesek lesznek rá és előbb utóbb felkeresik és bosszútállnak a sérelemért.
(feljegyzések: idő megállítása)
|
-De más sem- szúrta hátra tömören, határozottan véleményét, melyet igaznak is talált. Az emberek kerülték az utcán és nem beszélt vele senki, csak Nana, akire ugyan nem panaszkodhatott, de nem tette boldoggá a vele való társalgás, hiszen a démon képtelen volt jelentéktelen, emberi dolgokról beszélni, esetleg viccelődni. Folyton csak a munkáról, vagy az utukról volt szó, esetleg néha tanácsokkal látta el. Ez pedig igazán nem számított beszélgetésnek. A gyilkolás is csak komorabbá tette. Nem tudott elképzelni semmi olyan dolgot, amely még boldogságot hozhat valakinek az életébe. Közben ő is megpillantotta a házak tetejét, melyeket már messziről ki lehetett szúrni. -Íme a városod. A kocsmához foglak elvezetni, mivel azt kérted először és nem úgy nézett ki, mintha rajongottál volna az ötleteimért- mondta egyszerűen. Nem várt választ, elvégre érezte a fiú feszültségét. És érezte Nana feszültségét is. Ismerte ezt a fajta idegességét. Hány napja is evett utoljára? Menj előre, várj meg a kocsmánál adta ki az utasításait, amelyeket Nana megkönnyebbüléssel nyugtázott, majd futásnak eredt és pár másodperccel később már nem is volt sehol. Usagi sosem szerette végignézni alattvalója áldozatainak halálát, ezért mindig valahogy így oldotta meg a helyzetet, ha arra került a sor.
|
- Hát.. Engem nem a pénz érdekel. Mint ahogyan mások is mondják: a pénz nem boldogít - mondta, majd próbálta továbbra is túlélni az utat. A távolban már megpillantotta a házak tetejét, így remélte nem kell már sokáig velük maradnia.
|
Érezte, hogy a férfi feszült lett, tudta is miért, ezek szerint túl nyíltan mondta ki a véleményét. Felsóhajtott, de végül is semmi értelme nem lett volna azzal nyugtatgatni a fiút, hogy semmi közük a bérgyilkosukhoz. -Könnyű munka, ha az ember képzett és megfizetődik a szolgálata- jegyezte meg Usagi, miközben Nanára pillantott, mivel érezte, hogy úgy gondolja, ennyire egyenesnek azért nem kellett volna lennie. Azonban amikor Sugi rápillantott, csak megvonta a vállát. -Jobban, mint ahogy egy zsoldos hadseregben való szolgálás- szúrta még a végére, hogy a fiú érezze, mit gondol az ötletéről. Nem mintha sok köze lett volna hozzá.
|
- Bérgyilkosnak? - érdeklődött meghökkenve, hiszen ebből a mondatból az szűrődött le, hogy ők is azok. Feszült lett és kereste a lehetőséget, hogy odébbállhasson.
|
~Problémás~ sóhajtott magában, bár végül is valószínűleg megvan rá az oka. -Ebben az esetben állj be bérgyilkosnak. Vagy valami ilyesminek- legyintett, miközben érezte, hogy Nana kissé nyugodtabbá válik. Ezek szerint mégsem történik majd semmi sem. Azt is érezte, hogy a fiú nyűgnek érzi magát, bár ezzel nem tudott mit kezdeni.
|
- Az igazság az, hogy nem akarok rögtön a királyhoz rontani - válaszolta kurtán. Úgy érezte, hogy terhére van kísérőinek, így azt kívánta, minél hamarabb érjenek a városba.
|
-Nem mondtam, hogy érdekel- mondta hátra, bár nem tudta, ezzel megsértette-e a fiút. Most teljesen máshol kalandoztak a gondolatai. Ha valami erős démon közeledne, amelyik meg akarja ölni, nem jár jól. Bár legutóbb, amikor ilyen történt, legyőzték a szörnyet. De egyáltalán milyen dologra kéne várnia? Lehet, hogy csak valami harc tört ki a városban, amit el kell kerülniük, vagy valami ilyesmi... -Bár a te helyedben én egyenesen a hadsereghez mennék. Úgy hallottam, hogy van egy zsoldoshadseregük is a királyi mellett- jegyezte meg, majd felsóhajtott.
|
- Ha annyira érdekel - kezdte - hadi munkát keresek - válaszolta - Jegjobb volna, ha zsoldosként harcolhatnék - fejtette ki jobban, ha esetleg tudnának neki segíteni.
|
Halkan felszisszent magában. Közben próbálta értelmezni a fiú legerősebb érzelmeit, hiszen mással most amúgy sem tudta elfoglalni magát, persze nem akart belekontárkodni a dolgaiba. -Szerintem egy kocsmánál jobb hely is van ilyesmire, de nem az én döntésem. Ráadásul nem tudom, milyen munkát keresel- tette hozzá. Persze nem akart túlzottan sokat beszélni, de úgy érezte, ennyit még megengedhet magának. Érezte, hogy Nana közben kicsit feszültebb lesz. Mi a baj? kérdezte, mire követője rápillantott, majd kicsit közelebb húzódott hozzá. -Rossz előérzetem van- mondta halkan Nana.
|
Halványan elmosolyodott és magában nevetett a félreértésen - Én máshogyan szoktam enyhíteni a bánatomat - mondta, miközben mosolya fájdalmassá vált, hiszen ismét eszébejutott Mary. Végül nem folytatta, amit mondani akart, nem akart szószátyárnak tűnni, aki mindent kikotyog idegeneknek, miközben nem is kérdezték. Így a lényegre tört - Csak munkát keresek és gondoltam egy kocsma kész átjáróház. Talán találok ott valakit, akinek a segítségével munkához juthatok - magyarázta.
|
Meglepetten oldalra vonta a száját. -Nem akarok kötözködni, semmi közöm nincs hozzá és lehet, hogy félreértem a helyzetet, de... Szerintem megfelelőbb helyek is vannak a bánatod enyhítésére egy kocsmánál- jegyezte meg.
|
Először nem tudta mit mondjon, de visszagondolva előbbi gondolatmenetére, végül kibökte - Ha van valahol valami kocsma.. vagy hasonló - kezdte - Onnan talán eligazodnék.
|
Csendesen sétált Nana mellett és néha a lányra pillantott. Érzel embereket? kérdezte lassan. Őket ugyanis szívesen elkerülte volna. -A városon belül hová vigyünk?- kérdezte hátrapillantva.
|
Követte a fura kinézetű Usagit és Nanát. Közben elgondolkodott, vajon mit is fog csinálni, ha elér a városba. Csak nem ronthat be rögtön a királyhoz, hogy munkát akar. Talán.. egy kocsmában kezdi. Igen, egy kocsmában bárki megfordulhat, kész átjáróház. Biztosan lesz ott valaki, aki tud neki állást szerezni a hadászatban ha nem is zsoldosként, akkor csak szimplán honvédként. Hiszen Dylannek a harc az élete. Ha nem harcolhat, akkor (főleg Mary nélkül) nem ér semmit az élete, ugyanis nem tud mit kezdeni magával.
|
Beleegyezően bólintott, majd egy pillanatig komoran, habozva pillantott maga elé. -Az én nevem Usagi- mondta. Nana is folyton így hívta őt, de attól még nem ez volt az igazi neve. Akkor meg nem lehet baj, ha elmondja, nem igaz? -Ő pedig Nana- mondta, miután alattvalója beleegyezően bólintott, hogy az ő nevét is elmondhatja. Senki nem fél attól, hogy megtudják a valódi nevét? Milyen könnyelmű a legtöbb ember.
|
- Oh, rendben -mondta, majd megigazította a vállán a zsákot, hogy elindulhassanak - Egyébként nem ellenzem a társaságotokat, örülök, hogy végre eljuthatok valami civilizált helyre - magyarázta már útra készen, hogy kövesse őket - Áh, de udvariatlan vagyok. Engem Dylannak hívnak - mutatkozott be.
|
[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés