[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
A város egy közeli szegletébe kellett csak elsétálniuk, így hamar meg is érkeztek a házhoz. Itt vagyunk mondta, miközben ismételten ötször kopogtatott az ajtón, mire csak úgy, mint az előbbi háznál, kinyílt az ajtó, majd besétált az ajtón. Gondolatban üzent a bejáratnál álló nőnek, hogy ezúttal nem neki fogja elmondani az instrukciókat, majd beállt a sarokba és nekitámaszkodott a falnak. Innentől Dylan-re bízza a dolgokat.
|
Bóltintott, majd engedelmesen követte Usagit. Még nem ölt fegyvertelen embert és eddig a gyilkolás kifejezetten csak a harctéren volt megengedve neki.
|
Meglepte, hogy a fiú is gondolatban válaszolt neki. Erre még Nana sem volt képes. Lehet, hogy Dylan kicsit furcsább, mint gondolta. Igen. Elvezetünk a feladóhoz, utána pedig az áldozathoz, de neked kell megölnöd. Csak akkor fogunk közbeavatkozni, ha végképp nem megy, vagy lelkileg képtelen vagy megtenni felelte leplezve hitetlenkedését. Induljunk intézte szavait immár mindkettejükhöz. Közben rájött, hogy egy egész beszélgetést folytattak le anélkül, hogy akármelyikőjük megszólalt volna. Mindig is jobban szeretett csak gondolatban szólni azokhoz, akikhez képes volt, de már nem is tudta, mióta űzi ezt a játékot. Csak akkor szólalt meg hangosan, ha már képtelen volt eléggé koncentrálni ahhoz, hogy bele tudjon szólni mások gondolataiba, vagy nem akarta felfedni képességét mások előtt. Ekkor eszébe jutott, hogy ha a beszéd működik visszafelé, mi van, ha az érzések megállapítása is? Ennek nem igazán örült volna. Persze, ahogy egy korábbi feladója is mondta, neki nem lehetnek érzései.
|
Megpróbált ő is gondolat útján kommunikálni a lánnyal, így feltette kérdéseit, amik eddig kavarogtak benne. Én? ... kérdezte némi habozással De mégis mit kéne csinálnom? És ki az? Nem mellesleg hogyan találom meg?
|
Rendben, akkor legalább emiatt nem kell aggódnom mondta a fiúnak. A következő áldozatunk a te dolgod lesz folytatta, miközben összefonta a karjait. Csak, hogy felmérjem a képességeidet tette hozzá. Utána már tudni fogom, hogy milyen feladatokat lehet rád bízni fejezte be monológját, majd a választ várta egy bólintás kíséretében, esetleg, hogy a fiú kérdéseket tegyen fel.
|
Csendben figyelte tovább a történteket, nem tudta mit kéne tennie ebben a helyzetben. Egyszer azonban Usagi hangját hallotta, mintha a távolból beszélne hozzá, azonban a lány ott volt mellette. Még jobban meglepődött, amikor látta, hogy a szája nem is mozog. Nem tudta elképzelni, hogy halucinál-e, vagy ez tényleg a valóság. Alig észrevehetően bólintott, hogyha mégis halucinál, ne nézzék teljesen hülyének, hogy csak úgy vaktába bólogat.
|
Amikor a férfi beengedte őket, egy szó nélkül elővett az egyik zsebéből valamit, amit utána a megrendelő kezébe helyezett, aki ellenőrizte, hogy az van-e benne, amit ő kért, utána pedig elégedetten pillantott fel és ő is elővett egy jól megtömött, nehéz zsákocskát, amit aztán Usagi kezébe adott. Ő bólintott, majd intett Nanának, hogy itt elintézték a dolgukat, mehetnek is. Hamarosan ismét az utcán álltak. Hová kéne következőnek menni? pillantott Nanára a lány, már csak megszokásból gondolatban. Persze most elvileg nem kéne titkolóznia a fiú elől, bár még nem igazán volt képes eldönteni, hogy meg kéne-e bíznia benne, vagy inkább tesztelje egy kicsit. -A közelben van egy másik megrendelő is- jött a válasz, mire Usagi csak biccentett egyet. Talán ezt most rábízhatná. Akárhogy is, az jól jön, ha esetleg képes érzékelni a hangját. Így hallasz? kérdezte próbálkozásként visszapillantva a Dylan-re. Nem mindenki volt képes hallani őt, még maga sem tudta miért. Valószínűleg kapcsolatban volt az emberek lelkével. Például egy teljesen ártatlan, soha semmit el nem követett kislány nem volt képes érzékelni őt, miközben egy árva, utcán élő fiú igen.
|
Dylan követte őket. Amikor Usagi közölte vele, hogy mi fog következni, megállt és csodálkozva figyelte a történéseket.
|
Amikor kiléptek, határozott iramban haladtak a feladó háza felé. Nem volt innen túl messze, hamar elérték. -Ide most bemegyünk- mondta a fiúnak, miközben ötöt kopogtatott az ajtón, mire az úgy tűnt magától nyílt ki, a valóság viszont az volt, hogy egy rejtőzködő férfi oldotta ki a zárat, hogy utat engedjen nekik.
|
Engedelmesen követte a lányt, ám a félúton eszébe jutott a zsákja. Még gyorsan elment érte és felkapta a hátára, majd úgy folytatta útját a kijárat felé.
|
Bólintott. Közben a háttérben meglátta Nanát, aki éppen belépett az ajtón. Ismét elcsendesedett a kocsma, ám ezúttal nem vette kezdetét dobálózás. -Menjünk- intett a fiúnak, majd felállt és az ajtó felé vette az irányt. Ezután végképp el kell menniük, hogy leadják a küldetést. Utána pedig, hogy mi lesz, majd kialakul.
|
- Hát... oké, nincs ellenemre - mondta némi habozás után, miközben tétován megvakarta a tarkóját.
|
-Adhatok neked munkát- jegyezte meg. Pénze rengeteg volt és sosem költötte el, könnyedén fizethetett volna belőle egy embernek. A munka pedig... Még nem teljesen volt képes eldönteni, hogy mit tudna segíteni neki a fiú, de már gondolkodott rajta. -Már amennyiben nincs ellenedre- tette hozzá utólag.
|
Bólogatott és az asztalra könyökölt, majd kezével kitámasztotta a fejét és úgy figyelt a lányra.
|
Észrevehetetlenül a felszolgálóra pillantott. Ha nem tett volna olyan dolgokat, amilyeneket, akkor vajon őt is ugyanígy kezelnék? -Az egyszer igaz, hogy hallottam pletykákat, de nem igazán hittem, hogy igazak lehetnek- mondta, miközben az asztalra könyökölt és fejét tenyerébe támasztotta. -De neked munka kell, igaz?- kérdezte lassan formálódó tervvel a fejében.
|
- Nem túl sok jót mondanak a hadseregről - magyarázta, majd ő is leült a pulthoz. A felszolgáló máris jött volna, hogy felvegye a rendelést, de Dylan intett, hogy hagyja csak.
|
Figyelmen kívül hagyta az első mondatot. -Miért ne lenne jövőd?- kérdezte, miközben megdörzsölte a homlokát, majd ismételten kezére nézett, ám ezúttal már nem volt véres, így visszapillantott a fiúra.
|
- Áh, figyelj, nem tőled kérdeztem, hanem Arisztothelésztől - mondta ironikusan - Egyébként nem számít - legyintett - ebben a városban úgysincs nagy jövőm - húzta félre a száját.
|
Meglepetten pillantott fel, amikor a korábbi fiú hangját hallotta. -Ezt most tőlem kérdezed?- nézett rá hitetlenkedve. Ki is kérdezett tőle ilyet legutóbb? Már nem is emlékezett rá. Viszont a fiú egyértelműen nem kérdezhette mástól, hiszen messze senki nem ült a közelben. Ez ráébresztette Usagi-t valamire. -Inkább menj innen, mert még kiutálnak- figyelmeztette lassan Dylan-t. Elvégre a fiúnak vannak céljai, azok pedig nem fognak teljesülni, ha még csak a közelébe sem mennek.
|
Amint Usagi bejött, dobálózás vette kezdetét. Dylan nem értette a helyzetet, így amint abbamaradt a tárgyak hajigálása, a fiú intett a férfinak, majd a lányhoz sietett - Jól vagy? - érdeklődött.
|
[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés