[29-10] [9-1]
*Kiki - Agatha - Akio*
- Miért, ti talán nem teszitek a dolgotokat, mint a kutyák? És akkor mi van a megbízótokkal? - Kérdeztem vissza rögtön. - Én mindent mondanék az olyan emberekre, akik teszi kazt, amit mások mondanak nekik azért, hogy nehogy meg találja őket ölni véletlenül. Mi pedig talán azért tesszük, mert saját akaratunkból akarjuk, és nem áll a hátunk mögött mindig a főnök ránk szegezett pisztollyal. Ez a nagy különbség kettőnk között. - Mondtam határozottan. - Értelmes? Hát ezt jó hallani. TE is megvilágosodhatnál. - Jegyeztem meg élesen.
|
*Akio*
-Szerintem ezt próbáld meg ne te eldönteni, cicukám. Mi csupán szabadok vagyunk, nem tartjuk be azokat a szabályokat, amiket ránk erőltetnének. Mi joguk van hozzá? Valamennyivel is jobbak nálunk? Ugyanolyan emberek vagyunk, miért kellene alárendelnünk magunkat mások akaratának? Te is csak egy vagy azok közül az emberek közül, akik ott lent teszik a dolgukat, mint a kutyák. Mi legalább nem válunk egyforma robotokká, akik parancsra ugranak- mondtam lekezelően. -Őszintén, jobban tetted volna, ha nem is kavarodsz bele ebbe az egészbe. Halvány lelkiismeret-furdalásom van, amikor egy ilyen értelmes embert kell lelőnöm.
|
*Kiki - Agatha - Akio*
Lassan kezdett felforrni az agyvizem ettől a hangnemtől. Tudtam, ha most nem a színészet világában lennénk, már rég eldurrant volna az agyam, ha ilyen stílusban cseverészünk. De egy védő nem lehet ennyire figyelmetlen, és meggondolatlan.
- Senki nem mondta. - Feleltem egy félmosollyal. - De azt sem, hogy meg kell halnom, és, hogy neked kell átadnom a végrendeletem. - Mosolyodtam el. Lenéztem a bicskára, ami pontosan előttem állt meg. De nem vettem fel. - Most meg mit akarsz? Rúgjam vissza, az tetszene, mi? - Kérdeztem gúnyosan, miközben ismét ránéztem. - Tudod mit? Nem fog zavarni, ha golyót eresztesz belém. De legalább nem ereszkedtem le a ti szintetekre, akik másra sem tudnak gondolni, minthogy mások életét tegyék tönkre azért, mert a sajátjuk nem úgy alakult, ahogy az kellett volna. Szánalmas az egész bandátok. - Mondtam, a szemébe nézve mindvégig, megvetéssel, de ugyanakkor érzéketlenül. Eközben ott volt a szám sarkában végig egy nagyon apró mosoly, ami inkább volt vészjósló, mintsem kedves, vagy barátságos. De a bicskával még mindig nem csináltam semmit.
|
*Akio*
-Ki mondta, hogy bármiféle "tisztességes macska-egér játék" miatt jöttem ide?- kérdeztem ridegen, miközben felhúztam a fegyvert. -De ha túl fegyvertelennek érzed, magad, akkor használd ezt, bár úgy gondolom, nem fog sokat javítani a helyzeteden, azért legalább "büszkén" halsz meg- mondtam szinte lekezelően, miközben elővettem a zsebemből egy bicskát, amely tulajdonképpen csak véletlen maradt még korábbról a zsebemben, majd a földre ejtettem és a lány lábához rúgtam. -Utolsó szavak?
|
*Kiki - Agatha - Akio*
A mettsző, éles hangjától egy pillanatra belülről minden magabiztosságom elszállt, de fogalmam sem volt, hogy kívülről ebből mennyit lehetett észrevenni. A pillantásom követte az apró mozdulatot, melyet a fegyverrel tett, és pontosan értettem a célzást, akár felvételen belül, és kívül is. Eszembejutott az a bizonyos padlásjelenet, és ott igaz, hogy Cyril-t faggatják ugyanúgy ezügyben, merthogy Agatha már nincs ott, de biztosra mentem volna, hogy ő is hasonlót mondana, mint amit a fiú. Meg elvégre is védte, ráadásul még kedvelte is nem? Az életét is érte adta. A másodperc tört részéig tartott, ameddig ezt átgondoltam, kicsit túltengett bennem az adrenalin. Aztán ismét a szemébe néztem, azért figyelve a fegyverre is. Igyekeztem magam beleélni a helyzetbe.
- Bárhol is van, itt biztos nincs. - Feleltem, szintén inprovizálnom kellett. Hangom hűvös volt, akárcsak a férfi stílusa. Úgy gondoltam, ha munkáról van szó, bármilyen is legyen a közéletben, főleg, ha még kedvelte is Grace-t, Agatha mindent megpróbált volna annak érdekében, hogy a lány megmeneküljön. - De ameddig itt állok, nem fogsz sokkal előrébb jutni azt illetően, hogy hol is van. Ha tudnám sem mondanám meg. Hol az izgalom, ha nem az kutat utána, aki annyira meg akarja találni? Egyébként pedig ez minden, csak még ilyen emberekhez mérten, és a helyzethez mérten sem nevezhető tisztességes macska-egér játéknak. - Feleltem határozottan, cseppet sem leplezve, hogy nem tetszik a helyzet. Tudtam, vagyis gondoltam, hogy Agatha legyen bármilyen kedves, mosolygós, noha kissé szétszórt és túl hiperaktív néha, akkor is gyűlöli azokat, akik ellenük, vagy a védenceik ellen fordulnak.
|
*Akio*
Gyorsan improvizálnom kellett valamit. Olvastam a forgatókönyvet, gondoltam ragaszkodom ahhoz. -Hol a lány?- kérdeztem keményen, miközben a fegyvert enyhén megmozdítottam, jelezve, mi lenne, ha nem felelne. Közben még a játszás kedvéért alig észrevehetően körbejártattam tekintetem a szobán, majd végül ismét a lányt kezdtem figyelni.
|
*Kiki - Agatha - Akio*
A lélegzetem valósággal bennakadt, amikor a férfi erőszakosan berúgta az ajtót. Aztán lassan kiengedtem a levegőt. Szilárdan eltökéltem, hogy ezt most végigcsinálom, ha egyszer már elvállaltam. Nem hátrálhatok meg mindjárt a zelején! A pillanat törtrésze alatt rendeztem az arcvonásaim, és próbáltam a legtöbb nyugalmat erőltetni magamra, amit most a helyzetben csak tudtam. Egy pillanatra a szemébe néztem, miközben fél szemmel folyamatosan a fegyver csövét figyeltem. Nem tettem semmi különösebb mozdulatot, de igyekeztem magabiztosnak és kiegyensúlyozottnak látszani. Elvileg védenem kéne valakit, nem? Akkor meg nem kéne rögtön egy fegyvertől frászt kapnom. Folyamatos készültségben voltam, hogy ha kell, gyorsan tudjak reagálni, ha a szituáció úgy kívánná.
|
*Akio*
Enyhén unottan ültem az ajtó előtt egy széken, amikor egy alak integetett nekem a kanyarból, így végiggondoltam mit is fogok tenni, amint beléptem a szobába, majd felálltam és az ajtó elé léptem, majd rögtön utána megmarkoltam a (nem-igazi-) fegyvert, majd egy erőszakos mozdulattal belöktem az ajtót, majd berúgtam a fél lábammal, miközben felmértem a terepet, majd rögtön a lányra szegeztem a pisztolyt. Egyelőre nem szóltam semmit, megvártam, hogyan reagál.
|
*Kiki - Agatha - Akio*
Ugye ne részletezzem, milyen ideges voltam? A rendező szavaira csak bólintottam, egy ideges mosoly kíséretében. Nem volt tervem. Csak reméltem, hogy sikerült jól kiismernem a szereplő karakterét, akire pályáztam. Majd meglátjuk, mit ért a sok tanulás, mennyire jön be nekik a dolog. A fenébe is a maximalizmusommal! Az ajtót bámultam, és közben próbáltam magam felkészíteni mindenre. Most majd eldől. Mindenesetre le kéne nyugodnom...
|
[29-10] [9-1]
|