[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Hamarosan meg is pillantották az istállót, ahová ő bevitte a lovát, majd megvárta a többieket.
|
Bólintott és továbbra is követte őket. Ismerősnek tűnt neki a város, de biztos volt benne, hogy még nem járt erre.
|
Hamarosan már házak között léptették lovaikat. Most megkeressük az istállót, utána kitaláljuk, mit csináljunk mondta, miközben Nanára pillantott, aki pedig egy útra mutatott, amely balra vezetett el.
|
A fákból már meg lehetett állapítani, hogy közeleg a város. Egyre ritkultak és az út is szélesedett. Néhol nyilakat lehetett felfedezni, amik célt tévesztettek. Csendben baktatott Usagi után. Lova már nem volt annyira élénk, mint tegnap. Nem kapott friss abrakot és a tegnapi galopp is kifáraszthatta.
|
Hamarosan ismét elérték az utat, ami ezúttal kétfelé ágazott. Magabiztosan a bal irányba vezette lovát és szinte már látta is maga előtt a várost. Ekkor egy harmadik ló patáit hallotta és tudta, hogy Nana is utolérte őket. Ezúttal nem beszélt semmit, csak haladt céltudatosan, hiszen hamar beérnek majd a lakott területekre, így mindenféle stratégiát eszelt ki magának, hogy könnyedén elintézhessék a megbízást.
|
Bólintott, majd utánaindult lovával. Nem tudta tulajdonképpen merre is tartanak, és hogy a lány honnan tudja ilyen pontosan az irányt, de nem is érdekelte különösebben és ezeket illetően valamennyire bízott is bennük.
|
Jön, ha úgy gondolja felelte. Tulajdonképp nem is sokat foglalkoztatta az a kérdés, hogy kije ő Nana, viszont ez nem is volt olyan fontos. Ezután felpakolta a szerszámokat a lóra, majd felszállt rá és elindította. Persze fájt a szíve kicsit, amikor ott kellett hagyni Nana hátasát, viszont gondolta, hogy a társa nem hagyja őrizetlenül.
|
- És a... társad, ... ? vagy kid ő ... ? - érdeklődött a másik holléte felől. Ám nem sokat várt a válaszra, felnyergelte a lovat és felpattant.
|
Nem sokat aludt az éjjel, de éppen eleget ahhoz, hogy ne érezze magát fáradtnak. Nanára pillantott volna, de nem találta tekintetével, viszont nem aggódott miatta. Induljunk mondta a fiúnak, miközben lecsusszant a fáról lova mellé.
|
Reggel, amikor felébredt, azonnal kinyíltak a szemei. Feltápászkodott, ám rájött, hogy mégiscsak valami jobb pozíciót kellett volna választania elalváshoz. Kicsit fájt a nyaka és a háta. Nyújtózkodott párat és megpróbálta a fájdalmat valamilyen reggeli tornamozdulattal kiűzni a testéből, ám nem sikerült. Csalódottan ugrott le a fáról és rántotta maga után a zsákját is.
|
Ő egy ideig még ülve figyelt, ám amikor Nana halkan szólt neki, hogy most már átveszi, hiszen kezd sötétedni, ugyanolyan lelógatott lábbal oldalra dőlt, majd megtámaszkodott a fa törzsénél, miközben a fiút fürkészte. Kíváncsi lett volna, hogy mikor mondja azt "köszönöm szépen, ennyi nekem elég volt". Egyelőre viszont nem panaszkodott. Biztos valami olyan dolog történt vele, ami miatt már mindegynek számít ez az "egész".
|
Bólintott, majd zsákjából előhúzta a takarónak szánt plédeket és magára terítette. Az éjszakák manapság hűvösek, főleg az erdőben. Megpróbált elaludni, ám hamar rájött, hogy ez a pozíció alvásra alkalmatlan. De már nem akart helyezkedni..
|
Érezte, hogy a fiú kíváncsi, azt is sejtette, hogy miért. Máma este Nana őrködik, de addig nekem kell figyelnek, amíg pihen mondta csak mellékesen, magyarázatképpen. Eddig nem is érezte, milyen kényelmetlenek ezek a ruhák. Alig várta, hogy végre visszatérhessenek és visszaöltözhessen szokásos viseletébe. Felsóhajtott, miközben ismét végigpásztázta szemével a folyópartot. Néha ilyenkor eszébe jutott, hogy milyen régóta is csinálja ezt minden nap. Sosem volt már vagy öt éve olyan pillanata, amikor nem a bérgyilkosságokon járt az esze. Persze azt már nem tudta, hogyan kell "pihenni", így nem is zavarta, de néha azért megakadt a szeme egy-egy nyugodt, minden gondtól mentes lányon egy-egy város utcáin.
|
Vállatvont, majd letette egy kidőlt fára a ló felszerelését és elkezdte méregetni az ágyként szolgáló fát. Végül azt az ágat szúrta ki legmegfelelőbb felmászási helynek, ahol a lány is felment. Felkapaszkodott az alacsony ágra és feljebb, majd még feljebb küzdötte magát. Végtére talált egy helyet, ahol két ág úgy volt összenőve, hogy mint egy kanapéba, kényelmesen belefekhet. El is terült az ágakon, ám észrevette, hogy a lány még nem helyezkedett alváshoz megfelelő pozícióba. Furcsának vélte és azon gondolkodott, hogyan kérdezzen rá.
|
Semmi értelme nem lenne, akkor csak nehezebb lenne megvédeni őket. Ha pedig látják, hogy vannak itt lovak, egyértelműen tudni fogják, hogy van ember is felelte. Utált kiabálni, így ezúttal is pihentette hangszálait és inkább gondolatban üzent a fiúnak.
|
- És mi volna, ha a lovakat egy kicsit távolabb kötnénk ki? - kiabált fel a fára. Mindenképpen jó ötletnek tartotta a lovakat, hiszen ha nem négylábúval jöttek volna, még alig távolodtak volna el a várostól. Nameg lovagolni is szeretett és hiányzottak neki a patadobogások. Egy másik fához kötötte a csődört, hogy ne eshessen kísértésbe (a kancák miatt). Levette róla a nyerget, hogy szellőzön a háta.
|
Bólintott, majd szétnézett, hová tudnák tenni a hátasokat. -Ezért nem kellett volna lovakat hozni- jegyezte meg, ám utána leszállt a feketéről, majd tovább folytatta a keresgélést. Felsóhajtott. Valószínűleg a rejtőzködésnek itt vége is. Így csak a fához húzta a kancát, majd egy erősebb ághoz kötötte őt. Ezután pedig szintén annak az ágnak a segítségével már fel is tornázta magát az lombok közé, hogy szétnézzen. Elég szétágazó volt a fa, így amiatt nem kellett aggódni, hogy esetleg nem férnek majd el rajta, ráadásul egészségesnek tűnt. Így megkereste magának a legszélső pontot, ahol még ki is lát és észre is veszi, ha valaki errefelé téved. Hallotta, hogy Nana is felpattan a fára, szokásához híven teleportáló képessége segítségével, majd ő is keresett magának egy helyet, ahonnan lát. Valószínűleg megint ő fog őrködni, mint ahogy általában tette.
|
Meghökkenve nézett a lányra. Sokat aludt már földön pokrócok nélkül, de fán függőányak nélkül még sose. Álmában az ember nem tudja korrigálni a forgolódást, így akár le is pottyanhatnak a fáról. Bár lehet, hogy nekik ez már profin megy, így a fiú egy kicsit szégyellte is magát, hogy ő nem lenne képes ilyesmire. Némi habozás után azonban megrázta a fejét. Ekkor jutott eszébe, hogy van nála egy kabát és egy pokróc. Ha eleget ügyeskedik velük, talán lehet belőle függőágyat készíteni...
|
Végül meghallotta a vízcsobogást, amire eddig várt. Tudta, hogy erre valamerre volt egy folyó, már akkor, amikor elindultak. Így csak haladt tovább egyenesen és meg is pillantott egy fűzfát, aminek a levelei úgy takarták törzsét, hogy szinte nem is lehetett látni belőle semmit. Tökéletes hely néhány olyan embernek, akik nem akarják, hogy valaki rájuk találjon. Éppen ezért nem mennek oda. -Zavarna, ha ma a fákon éjszakáznánk?- kérdezte, miután lovát megállította még a tisztás előtt, ami után a folyó volt.
|
Csendben léptek tovább. Dylan régóta nem ült lovon, ezért enyhén kifárasztotta a szervezetét az eddigi lovaglás. Kíváncsi volt, hogy milyen lesz az első éjszakája, amikor oly sok idő után végre érezheti, hogy tartozik valahova.
|
[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés