[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
Ő is elindult egy irányba. Arra egy házban egyszerre hárman laktak, ez pedig megkönnyítette a dolgát. Nem is tartott sokáig végezni velük. Leginkább az ezután következő ide-oda ugrálás a városban, volt az, ami megnehezítette a dolgokat számára.
|
Rendben válaszolta és annak örült, hogy ilyenkor nem hallatszódik hanglejtésén végtelen szomorúsága és letörtsége. Elindult az egyik utcán, hogy a térkép szerint ott balra fordulva megtalálja az első áldozat leggyakrabban látogatott helyét.
|
Vártak egy darabig, mire Usagi ismét megpillantotta Dylan-t. Már sötétebbre is váltott az ég, így arra következtetett, felesleges lenne tovább várni. Nana ekkor szép lassan elsétált, persze tudta, miért teszi, így nem is nézett utána. Indulunk, hogy hamarabb végezzünk mondta a fiúnak, amikor már képes volt beleszólni a gondolataiba. Habár kíváncsi lett volna, hogy hová ment, nem kérdezett rá, elvégre nem az ő dolga.
|
Egészen egy fehér, jómódra valló házig követte a nőt, aki ott bement az ajtón. Dylan biztos távolságban megállt és figyelte a fejleményeket. Hamarosan a hölgy ismét kijött, ám ezúttal egy férfival és két gyerekkel. A férfi megcsókolta a nőt, majd kézenfogta a gyerekeket és elindult Dylan felé. Elhaladtak előtte, így jól szemügyre tudta őket venni. Amint eltűntek a sarkon, a fiú úgy érezte, itt az ideje bemenni. Odaállt az ajtó elé, erőt vett magán és bekopogott. Egy házvezetőnő nyitott ajtót. Furcsán nézett Dylan-re, majd megkérdezte ittléte okát és a nevét.
- Jó napot! Dylan Stewens vagyok, lakik itt egy bizonyos Mary Anderson? - érdeklődött.
- Mrs. White-ra gondol? - kérdezte az asszony pökhendien.
- I-igen, azt hiszem - válaszolt Dylan bizonytalanul.
- Ebben az esetben várjon egy pillanatot - mondta, majd eltűnt az egyik szobában. Pár perc múlva megjelent a nő a folyosón és óvatosan közelített az ajtó felé, mintha nem hinne a szemének.
- Dylan? - kérdezte halkan, hallótávolságon belül.
- Mary? - próbálta viszonozni a "köszönést" a fiú. Erre Marynek megindult a szíve és örömteli könnyekkel borult a fiú nyakába.
- Azt hittem, hogy már rég meghaltál! Mi történt veled? Hol voltál? Miért hagytál egyedül? - özönlöttek a lány kérdései. A fiú viszonozta az ölelést, majd lehajtotta a fejét.
- Tudod, miután legyőzött az ellenség, nem volt itt többé maradásom, kivégzés lett volna a sorsom. Mivel a város felgyulladt és mindenem, mindenkim odaveszett, csak remélni tudtam, hogy te életben maradtál. Azért nem vihettelek magammal, mert az ellenségnek mindenhol vannak csatlósai és féltettelek - magyarázta Dylan. Mary ismét felegyenesedett és eltávolodott a fiútól, hogy könnyeit letörölhesse és közben beljebb hívhassa Dylan-t. A nappaliban folytatták a beszélgetést.
- Ez itt most a Chalemie? - kérdezte a fiú.
- Igen - válaszolt a lány készségesen - Amióta legyőztek a helironok, a geniták is szemet vetettek a városra és győztek, visszaadták a szabadságunkat. Most ez a Genita Birodalom - magyarázta a nő - Sok változás történt azóta. A geniták újraépíttették az egész várost és a kereskedelmet is fellendítették - magyarázott hevesen a hölgy. Dylan lehajtotta a fejét és lassan emelte fel ismét a tekintetét Mary-re.
- És veled? Veled mi történt?
A lánynak gombóc akadt a torkában. Szégyellte, hogy nem tudott várni szíve választottjára, szégyellte, hogy ilyen hamar feladta. Végül könnyek között, mesélte el Dylan-nek, hogyan ismerte meg a férjét és miért választotta őt. A fiú szomorú volt, hogy Mary már nem lehet az övé, de mégis örült, hogy legalább láthatja, legalább él. Mary történetei alapján a férje jó ember és így Mary élete is szép. Ám ekkor egy olyan témára került a szó, ahol Dylan-nek hazudnia kellett, kedvesének.
- És mi sodort erre?
Dylan megvakarta a tarkóját - Csak barangoltam az erdőben pár hónapja, aztán találtam egy birodalmat, ahol beállhattam volna zsoldosnak, de túl sok rosszatt halottam az ottani hadseregről, így továbbindultam és itt kötöttem ki. De sajnos nem maradhatok - bizonytalanodott el. Nem bírt tovább hazudni, bár a teljes igazságot úgy döntött, nem mondja el - Bármennyire is fáj a szívem, hogy nem mondhatom el miért, de ma este tovább kell állnom - mondta Dylan végül. Mary úgy érezte, teljesen összetörhette Dylan szívét és nem akar itt tovább szenvedni, ezért megy el. Legszívesebben vele tartott volna, de nem akart még több embernek fájdalmat okozni. A gyerkeknek nem lenne anyjuk, és a férje is összeroppanna lelkileg, ha ő hirtelen eltűnne az életükből. A lány úgy érezte, kegyetlen vele a sors és nem követheti a szívét.
- Hamarosan sötétedik, mennem kell - mondta Dylan, majd felállt.
- Ha szállásra van szükséged, a vendégszobában nyugodtan maradhatsz - magyarázta a nő kedvesen.
- Nem maradhatok, kedvesem. Tudod, amit ma este olyat fogok tenni, amitől nem lennél büszke rám - mondta szomorú hanglejtéssel, mintha nem lenne más választása, majd kiviharzott az ajtón. Mary az ajtóhoz szaladt és utánakiabált.
- Láthatlak még? - kérdezte fájó szívvel, remélte ha láthatja, az ismét felüdíti a lelkét és színessé válnak a napjai.
Dylan megállt. Ökölbeszorította a kezét. Tudta, hogy Mary-nek így lesz jó.
- Nem - nézett hátra, majd sietős létekkel ment vissza a főtérre.
|
Amikor Dylan bejelentette, hogy elmegy, tudomásul vette. Ezután Nanára pillantott. Talán egy kicsit örült, amiért most nem egyedül áll itt. Gondolatban megbeszélték, hogyan fogja majd megtámadni a hét ember éjszaka. Viszonylag jó gondolatmenetnek tűnt, amennyiben nem tesz neki keresztbe valami, teljesen biztosan könnyen végez a feladattal.
|
Ebben a pillanatban pillantotta meg, hogy egy nő sietve rohan át a téren egy jól megpakolt gyömölcsös kosárral. ~Mary?~ csodálkozott el és érezte, hogy a szíve most egy nagyot dobban. Azt hiszem még körülnézek kicsit mondta, majd felállt és ráérősen ment el az egyik sarokig. Amint Usagiék már nem láthatták, ő is sietősre fogta és követte a nőt.
|
Igen felelte. Ha van valami, amit meg szeretnél tenni, akkor most mondd.
|
Rendben mondta, majd keresztbe tette a lábát. Most pedig várunk, hogy beesteledjen?
|
Ez csak természetes felelte. Szerintem a nyaktekerős és a felakasztós nem olyan vészes. Aztán esetleg még ott van a torokelvágós. Ezek viszonylag könnyen véghezvihetőek mondta, miközben azon gondolkodott, melyikek is maradtak még.
|
Lehetne 3 kevésbbé brutálisat? érdeklődött, miközben leüllt egy padra.
|
Nézz szét jobban. Például ott van szembe az a két nő. Szerintem egész határozottan kuncognak és közben errefelé néznek jegyezte meg. Közben már oda is értek a térre. Rendben. Melyik hármat akarod? Akkor azokhoz dolgozunk ki stratégiát először.
|
Rendben, addig felmérem a terepet mondta egyébként.. nem is azért, de eddig nem vettem észre, hogy bámulnának.
|
Megfogta a térképet és közben bólintott. Jót tenne neked, ha így beszélnél, kevesebben bámulnának meg jegyezte meg ezzel párhuzamosan. Ezután lassan megfordult, majd a mutatott tér felé indult. Este végezzük a dolgunkat tette még hozzá.
|
Odanyomott Usagi kezébe egy térképet - Inenn balra - mutogatott a kezével - végig a Lancelot utcán, ott lesz a központ (a város közepén lévő tér), onnan mindent könnyen meg lehet találni - mondta.
|
Megvan, merre megyünk? kérdezte, miután némi bolt előtti várakozás után Dylan térképet tanulmányozva jött ki. Előtte megbámulták őket néhányan, de nem foglalkozott vele.
|
Amikor belépett a boltba, az eladó "honnan ismerem én őt" tekintettel nézett végig rajta. Dylan furcsálta a dolgot, de nem tulajdonított neki túl nagy jelentősséget. Megvett két térképet a városról és egyet a környék városai közötti utakról, majd kivonult a boltból és hevesen tanulmányozni kezdte az egyiket.
|
Úgy gondolta, jobb lesz, ha nem válnak szét, így követte a fiút. Nana pedig őt. Nem is értette, miért van ennyire a nyomában, ha ebben nem akar segíteni.
|
- Hm. Oké - felelte, majd elindult, hogy vehessen magának egy térképet .
|
Most gondolkodunk. Megvan a tíz név, akkor hármat neked adok. Fel van írva, hogyan kell végezni velük mondta, miközben nekitámaszkodott az istálló falának. Nana nem fog segíteni, tehát így leszünk felosztva.
|
Ő is "laparkolt" telivérrel, majd ismét követte Usagi-t. És most? probált beszélgetést kezdeményezni.
|
[299-280] [279-260] [259-240] [239-220] [219-200] [199-180] [179-160] [159-140] [139-120] [119-100] [99-80] [79-60] [59-40] [39-20] [19-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Új bejegyzés
Frissítés