Jellem megtalálható: Nat, Lisa

A busz, amire a lány szállt temérdek csomagjával, egyhangúan száguldott az úticél felé. Meg sem állt, míg oda nem ért. Egy nyüzsgő kisváros volt a végállomás. Nat rögtön érezte, hogy ez a város a szívéhez fog nőni, nagyon szerette, ha sok ember vette körül. Határozottan, erőteljesen maga mögött húzta a táskákat. Már hónapok óta arra várt, hogy idejöhessen, így a buszmegállótól szálláshelyéig fejből tudta az útvonalat. Amint elhagyta az első sarkot, ordítás ütötte meg a fülét, mire oldalra kapta a fejét, hogy megnézze, ki hallatott kiáltást. Meg is pillantott egy kisebb tömeget, ahogy körülállnak valakit. Néhányan kiabáltak. Úgy gondolta, nem szükséges, hogy gyarapítsa a kíváncsiskodók tömegét, így csak ment tovább zavartalanul. Ha valami komoly, biztosan úgyis tudni fog róla.

***

Mikor végzett a kipakolással, megpillantotta azt, akivel majd osztozkodnia kell a lakáson. Éppen az ajtón lépett be. Nat üdvözlőn felé indult.
-Tudtam, hogy valaki már itt volt, jó hamar érkeztél. Még kipakolni is volt időd- jegyezte meg egy halvány mosollyal, miközben a kezét nyújtotta.
-Nos. Igen. Már tegnap óta itt vagyok- felelte a lány, majd halványan megszorította Natalie kezét. -Lisa vagyok.
-Az én nevem Natalie, de hívj csak Nat-nak- mutatkozott be ő is barátságosan. Ekkor belépett a “házvezető”, egy fiatal, kissé szétszórt kinézetű nő, aki három lakásából ebben a házban, kiadó volt. Natalie tudtával a másik is ki volt kölcsönözve.
-Kipakoltatok? Ó, rendben... Szóljatok, ha valami problémátok van. Szóljatok, ne kiabáljatok! Nem akarom, hogy a szomszédok felébredjenek. És ne járkáljatok sáros lábbal, mert nem akarok pluszban takarítani!- változott meg egyre inkább fenyegetőre a nő hangja, mire Natalie kissé összevonta a szemöldökét, viszont Lisa csak megforgatta a szemét, majd bólintott. Erre a befogadójuk csak kiviharzott a szobából, majd becsapta maga mögött az ajtót és hallani lehetett, hogy a másik lakás felé veszi az irányt, feltehetőleg, hogy elszajkózza ezeket a figyelmeztetéseket a másik lakónak is.
-Ijesztő öreg hölgy- mondta Lisa megborzongva, kissé meglepve Natalie-t. -Ha nem lenne ilyen, akkor esetleg kevesebbet kéne takarítania azok után, akik a láttára összepiszkították a nappalit- tette hozzá látványosan felsóhajtva, mire Nat csak zavartan nevetett.

Jellem megtalálható: Lionel, Lisa, Nat

A következő napon a lányok nem mozdultak ki, mivel úgy zuhogott az eső, mintha dézsából öntenék. A tévét hallgatták a szomszéd lakásból, amelyet egyedül egy vékony fal választott el tőlük. Eközben pedig mindenféléről beszélgettek és ez máris közelebb kovácsolta őket egymáshoz. Azért Lisának voltak olyan mondatain, amin Natalie még mindig csak csodálkozott.
A harmadik napon azonban már kimozdultak. Hamar keltek és úgy mentek ki, hogy szétnézzenek, mikor szembejött velük egy fiú. Nyilvánvalóan a másik lakó.
-Lion?- kérdezte hitetlenkedve Lisa, mire a nevezett felkapta a fejét. -Úristen...- vonta össze szemöldökét a lány. -Nem gondoltam volna, hogy majd egy ilyen helyen foglak újra látni- jegyezte meg. -Főleg nem azután, hogy annyi bajt kevertél abban a suliban. Azt hittem, ide az értelmesebbjét veszik fel.
A fiú erre összefonta a karjait, de azért erőltetetten elvigyorodott.
-Az, hogy valaki nem követi pontosan a szabályok minden apró részletét, nem azt jelenti, hogy nem lehet elég értelmes- jegyezte meg, miközben sóhajtott, majd zsebre vágta a kezét. -Merre mentek? ...Apropó...A nevem Lionel Alfett- mutatkozott be a “lakótárs” Natalie-ra pillantva, aki ezután szintén elhadarta nevét.
-A boltba készültünk- felelt Lisa. -Ha gondolod, velünk jöhetsz.
A boltban menet Lionel szája be sem állt és nem volt képes kihagyni egyetlen alkalmat sem, amikor képes lehetett megszégyeníteni Lisát. Persze, hogy ő most ebben lelte örömét, a lány nem köszönhette másnak, csakis magának, ugyanis az út elején ő volt az, aki szinte okádta magából a rosszindulatú megjegyzéseket a fiú irányába. Natalie-val egy ideig egyikőjük sem foglalkozott, ám egy idő után, mikor megszokták egymást, már mind a hárman kötetlenebbül beszélgettek.
-Mitől ilyen kihalt minden?- kérdezte egyszer csak Lisa. Társainak ez eddig fel sem tűnt, ám valóban...Senki sem járt az utcákon.

*A boltban meglátják az első zombit, innentől fogva menekülniük kell, nincs több túlélő, egy házba menekülnek, kiderül, hogy a várost körülzárták. Jó sok menekülés, harcjelenet //időkitöltés, ahogy én hívom//*

Lisa zokogása, amely már megszokott volt ebben a szétcincált lakásban, ismételten átszelte a levegőt, miközben Natalie és Lionel csendesen beszélgettek a másik sarokban. Egyértelmű volt, hogy a lány kis híján az összes eszét elvesztette az elmúlt napokban. Nem lehetett vele beszélni és képtelenség volt megközelíteni. Arról pedig, hogy elhagyják a házat, az ő állapotában szó sem lehetett. Azóta kétszer láttak zombit. Egy éppen ebbe a lakásba tántorgott be éjszaka és csak Lionel éberségének volt köszönhető, hogy még mindig élnek, ugyanis a fiú egy törött asztallábat ragadott, majd addig ütötte és rugdosta a valamit, amíg az apró, rohadó cafatkákká nem vedlett. Ő bírta a legjobban ezt a tortúrát. Még mindig éber volt és képes volt rögtön cselekedni. Natalie is ép elmével úszta meg, ám cselekedetei, mozgása és reakcióinak gyorsasága idegösszeroppanásról árulkodott, ez persze nem volt meglepő.
Ezen a borús napon határozták el, hogy ott fogják hagyni Lisát, hiszen itt maradni csupán öngyilkosság lenne.

*Még mielőtt elhagynák a házat, Lisa meghal, az egész városon gyakorlatilag csak átrohannak, ám ezzel magukra haragítják az ott élő zombikat*

-Gyerünk, ugorj, mássz, csinálj valamit, csak kerülj föl arra a kerítésre, utána pedig csak kerülj át a másik oldalra!- parancsolta kiabálva Lionel, miközben tolt egyet Natalie-n, aki immár határozottan kapaszkodott fel a fémkerítésen, hogy kikerüljön erről a vesztőhelyről. Eközben egyre több zombi lepte el az utcákat, amelyek minden bizonnyal friss -a híresztelések szerint- agyra vágytak. Persze egyikük sem szándékozott a zombik táplálékává válni, így a fiú rögtön ezután szintén mászni kezdett. Már szinte fenn is voltak, amikor a halottak olyan közel értek, hogy néhányuk megragadta a menekülni készülők ruháit és annál fogva igyekeztek őket visszarántani a földre. A két fiatal szerencséje az volt, hogy a beléjük akaszkodó testrészek könnyedén megváltak gazdájuktól, bár az sem volt éppen üdítő dolog, ha az embernek leszakadt, bűzlő karokkal kellett együtt másznia. Hál’ Istennek ez az állapot nem tartott sokáig és ők máris átjutottak a kerítésen. A másik oldalon azonban katonák vártak rájuk, felfegyverkezve. Így kezeiket feltartották. Az emberek között mozgolódás tört ki és Natalie egy pillanatra megkönnyebbült, utána azonban három szó hagyta el a katonák vezetőjének száját, mire a futkározás abbamaradt, majd két férfi tüzet nyitott, hogy elhallgattassa az épp megszólalni készülő, szerencsétlen párost. Minden bizonnyal fertőzés gyanúja miatt.