Gracie - Cyril - jellem

Gracie éppen csodálatos álomban járt, amikor a vekker csörgése minden jóleső érzést kiűzött belőle. Lassan pislogott néhányat, majd ismét becsukta szemeit. Na nem szabad elkésnie, hiszen végre olyan dologról esik szó, ami érdekli is. Feltápászkodott és elvégezte az induláshoz szükséges előkészületeket. Ezután visszavánszorgott a szobájába, majd az órájára nézett. A látvány minden tompaságot kiűzött fejéből, és már rohant is a buszmegálló felé, ahol éppen be bírt csusszanni a két ajtó között, mielőtt azok összezáródtak volna. Kifújta magát, majd helyet keresett. Talált is egyet az üveglap mögött, az első sorban. Leült, majd elővett egy könyvet és tanulmányozni kezdte. Bőven volt ideje a könyvet olvasni, hiszen egy várossal arrébb járt iskolába. A két település közötti területen nem volt semmi, csak fű. Amikor idáig jutottak, Gracie kényszeresen a táskájába süllyesztette könyvét, mivel enyhe rosszullét környékezte meg. Mikor lehajolt, a busz hatalmasat zökkent, így a lány keményen beverte a fejét. Éppen fel akart emelkedni, hogy a lehető legdurvább szavakkal jellemezze a sofőr vezetési stílusát, ám nem volt ideje megtenni ezt, mivel egy újabb hatalmas zökkenés a földre taszította, majd Gracie érezte, hogy teste kezd elemelkedni a földtől, így megragadta a kapszkodót, majd úgy sikított, ahogy csak a torkán kifért. Hamarosan teste ismét a talajnak ütközött, majd olyan rodeóba kezdett, amit ő alig, vagy sehogy nem tudott követni. Úgy érezte, hogy teste menten több darabra szakad. Teljesen kétségbeesve kiabált, csakúgy, mint a többi ember, de a lány nem mert rájuk nézni.
A szörnyűség Gracie számára végtelen ideig folytatódott még, ám egyszer mégiscsak vége szakadt. A busz az oldalán állt meg, így a lány egy elfojtott sikoltás kíséretében előre bucskázott a szilánkok közé. Zihálva igyekezett felkászálódni és kimenekülni ebből a rémálomból, ám ahogy megpróbálta feltornázni magát, táskája, amely eddig az egyik fönti ülés alá volt beszorulva, most a gravitációnak engedve zuhanni kezdett, míg végül a lány fején landolt, sötétséget hozva annak elméjére.
Nem maradhatott sok ideig ájult, hamarosan pislogni kezdett, majd megvárta, míg látása kiélesedik, utána pedig megpróbált szétnézni.
-Mi történhetett?- suttogta erőtlenül, majd az egyik székbe kapaszkodva feltápászkodott. Szörnyű látvány tárult a szemei elé. Nem egy ember kifacsart pózban hevert a széktámlákon, és élénkpiros vérfoltok tarkították a busz belsejét. Gracie a szája elé kapta a kezét, majd kényszerítette magát, hogy máshová nézzen, így elkezdte felmérni a busz helyzetét.
A jármű teljesen az oldalára fordult, így csak igen nehezen lehetett volna kimászni belőle. A lány lehajolt, majd elővette a telefonját. Semmi térerő. Sóhajtott, ám ekkor hirtelen fájdalom nyilallt az oldalába.
Lassan megpróbált átmászni néhány széken -legalábbis a maradványaikon-, majd egyéb kiutat, esetleg túlélőt keresni, ám rögtön, mikor végignézett az embereken, tudta, akik túlélték, már vagy elhagyták a baleset helyszínét, vagy ő az egyetlen. Szabadulási lehetőség nem volt más, a fönti ablakokon kívül, ezt már tökéletesen tudta. Visszabukdácsolt táskájához, majd először megpróbálta letépni róla a vállpántokat, ám miután sikertelenül probálkozott perceken keresztül, fogott egy üvegszilánkot, majd azzal tette próbára az anyagot. Ekkor már lassan elvált a táska maradék részeitől, így Gracie hamarosan kezében tudhatott két pántot.
Ezután felmászott, amíg tudott, aztán először egyik kezére csavarta a pántot, majd átvetette a szék kapaszkodóján, utána pedig a másik kezére is rácsavarta. A következő lépés, kínkeserves mozdulatok közepette a felhúzóckodás volt. A lány ezután a mozdulat után zihálva megállt egy pillanatra, majd éppen folytatta volna a munkát, mikor az egyik fenti kitörött ablakban egy véres arc jelent meg. Gracie sikoltott egyet és igyekezett minél távolabb kerülni az illetőtől, ám így megcsúszott, majd kis híján ismét a szilánkok közé zuhant, viszont mielőtt ez megtörténhetett volna, az alak elkapta a pulóverét, majd némi hangtalan zihálás közepette két kézzel kihúzta a lányt a buszból, majd miután visszanyerte az erejét, fel is állt. Gracie már kissé megnyugodott, mikor a fiú megdörgölte ingjével az arcát, és kitűntek a vörös, ragadós folyadék mögül emberi vonásai. Egy igen ronda vágás húzódott végig egészen a feje bal oldalától a nyakáig, és tartásából látszott, hogy rendesen megütötte magát, ennek ellenére nem mutatott gyengeséget. Nem tűnt sokkal idősebbnek Gracie-nél, ugyanakkor a lány nem tudta volna biztosra megmondani, hány éves lehet.
-Mennünk kell- mondta a férfi, kirángatva a lányt gondolataiból. Gracie megköszörülte torkát.
-Ha nem vetted volna észre, itt egy baleset történt- mondta remélve, a férfi nem veszi a szívére, amiért letegezte. -Fel kell hívnunk a...
-Nézze, az a feladatom, hogy elvigyem Önt erről a helyről, és ki kell ábrándítanom, ez nem egy baleset volt, hanem merénylet. Méghozzá Ön ellen. Fel tud állni, vagy vigyem a hátamon?- kérdezte a fiú, kinyújtva a lány felé a fél kezét. Gracie észrevette, hogy megremeg, és megkeményedik a szája állása.
-Miket hordassz itt össze? Biztos nagyon megütötted a fejedet...- ráncolta a lány a homlokát. -Inkább nekem kéne neked segítenem.
-Elég furcsán nézne ki, ha Ön vinne engem a hátán- mondta szárazon a férfi, majd a busz egyik oldalához lépett és egyetlen mozdulattal leugrott róla, habár mikor a lábai földet értek, megremegett, de ezt leplezve rögtön megfordult. -Jöjjön, elkapom.
-Nem kell- mondta határozottan Gracie, majd némi kiálló darab segítségével lemászott a buszról, aztán megállt a fiú mellett, aki már el is indult egy irányba. -Merre mész?- kérdezte a lány, majd lassan követte az alakot.
-A helyes kérdés; merre megyünk- javította ki a fiú Gracie-t, majd folytatta az utat. -Vissza az otthona felé.
-Honnan tudod, hol lakom?!- kérdezte szinte kiabálva Gracie, viszont erre a hangerőre éles fájdalom hasított az oldalába. -Ki a fene vagy te?- kérdezte reszelős hangon, majd megtorpant.
A férfi hátrafordult hozzá.
-A nevem Cyril Alvey- mutatkozott be. -Egy titkos szervezettől vagyok, azért, hogy megvédjem, mivel számítottunk rá, hogy idővel Önt is megtámadják.
-Mi az, hogy számítottak rá, hogy engem is megtámadnak?- kérdezte a lány teljesen megrökönyödve. Először az jutott eszébe, hogy ez a fiú valószínűleg tényleg nagyon megüthette a fejét, ám komoly arckifejezése láttán rögtön elszállt ez a gondolata.
-Az apja, Nathaniel Kinsey, nem tévedek?
-Nem, de...- kezdte a lány, de Cyril közbevágott.
-Nathaniel Kinsey, avagy azon a nevén, amelyen nekünk hívnunk kell egymást, Jude Osmer, tagja a szervezetünknek. Igen sok hasznos szolgálatot tett, ezért rengeteg ellenséget szerzett. Többek között a leghírhedtebbet, Milicent Wymar-t is. Több éven keresztül üldözte az apját, ám nem talált rá, viszont alig két évvel ezelőtt egy telefonbeszélgetés lehallgatása miatt megtudták, hol lakik. Ezért kellett eltűnnie, most tudomásunk szerint valahol Indiában bújkál. Egészen két hónappal ezelőttig Wymar, és emberei még ott üldözték, ám aztán úgy döntöttek, megváltoztatják a stratégiájukat, és inkább Önt veszik célba. Mi azóta figyeljük magát, folyton van valaki, aki megfigyelés alatt tartja, még az iskolában is. Mostantól kezdve folyamatosan magával leszek, sehová nem mehet egyedül. Én viszem az iskolába, és haza is, mivel engem rendeltek kifejezetten maga mellé, a többiek csak oda követik, ahová én nem tudom- fejezte be mondandóját Cyril.

Kihagyott (fontosabb) jelenetek:
-a kissé problémás mindennapok bemutatása
-egy újabb, fegyveres támadás egy elhagyatott parkban
-egy kis jellemfejlődés mind Gracie-nél, mind Cyril-nél
-parancs, miszerint két embernek kell felügyelnie Gracie-t

Agatha - jellem

-Örülök, hogy megismerhetlek, már rengeteget hallottam rólad!- rázta meg a nő erősen Gracie kezét, majd ránevetett. -Alig vártam, hogy személyesen is megismerhesselek.
-Öh...Én is...Nagyon örülök...Agatha- mondta kissé akadozva a lány a hirtelen egyenességtől.
-Hívj csak Elly-nek, ez olyan rideg!- mondta a nő nyafogósan.
-Agatha!- hallatszott egy férfi hangja egy szomszédos szobából.
-Várjatok, el ne tűnjetek, mindjárt itt leszek!- mutatta fel ujját a nő, majd kikopogott magassarkújával a kis szobából, ahol csupán hárman álltak addig.
-Tényleg...Tényleg ő lesz a másik, aki folyton velem lesz?- kérdezte kissé aggódva a lány. Cyril nem tudta elfojtani halk nevetését a lány arckifejezésén.
-Igen, bár nem látszik, nagyon figyelmes, és még olyan dolgokat is észrevesz, amiket én nem- mondta a fiú, majd hátát a falnak támasztotta és becsukta szemeit. Gracie észrevette, hogy szemei alatt sötét karikák húzódnak.
-Alszol te rendesen?- kérdezte a lány kissé dühösen.
-Mások ezt úgy kérdezik; iszol te rendesen?- nevetett a fiú, de nem lehetett nem kihallani a fáradtságot a hangjából.
-Értem...Ebben az esetben miért nem veszel ki egy kis szabadságot?- kérdezte Gracie oldalra billentett fejjel.
-Szerinted ebben a munkában lehet kivenni szabadságot?- kérdezett vissza a fiú. Grace behúzta a nyakát és inkább kilesett az ajtó üvegén, amin túl Agatha botladozott hét centis magassarkúiban, egy kupac irattal, két tollal és egy kávéval a kezében.

Kimaradt (fontosabb) jelenetek:
-jól összekovácsolódnak mind a hárman
-Gracie és Cyril összevesznek néhányszor, mivel Gracie félti a fiút és kissé féltékeny, mivel mellette egy másik emberen is rajta kell tartania a szemét
-Milicent megtalálta Gracie-t
-ismételt rohamos jellemfejlődés Grace és Cyril részéről
-Cyril ellövi a tárat (avagy elfogyott a pisztoly x3)

Milicent - jellem

-Wymar emberei a nyomunkban vannak, haladjatok! Menjetek előre!- kiabálta Elly, ám ezzel elárulta helyzetét. Cyril megragadta Grace karját, majd rohanni kezdett vele a hosszú, egyenes folyosón. Ugyan ebben a pillanatban elkezdtek záporozni a lövések. Egy ideig Elaine fegyverének a hangját is hallani lehetett, ám hamarosan a nő kiáltása hangzott fel, mire Gracie-nek könnyek szöktek a szemébe, de nem állhatott meg, ugyanakkor feltette magában a kérdést, miért fontosabb megvédeni az ő saját életét, amikor közben elveszik másokét. Miért érne ő bármennyivel is többet?
Hamarosan lefordultak balra, és Grace látta, hogy Elaine, aki eddig testével védte őket a golyóktól, most összerogyik, utat engedve a katonáknak.
-Nem!- csattant ekkor egy jéghideg, női hang, megálljt parancsolva. -Én fogok végezni vele, a saját két kezemmel! Hallod, kicsim? Ki foglak csinálni!- kiáltotta a nő, majd egy szintén jéghideg nevetést hallatott, mire Cyril ujjai keményebben markolták Grace karját, és gyorsabban kezdtek futni.

A tetőtérbe értek, innen már nincs kiút.
-Most mi legyen?- kérdezte Grace szinte már hisztérikusan. -Itt fogunk meghalni!- mondta, és habár nem akarta, hogy a fiú lássa a könnyeit, hangtalanul sírni kezdett.
-Nem fogunk meghalni, figyelj ide- fogta a fiú két tenyere közé a lány arcát, aki próbált megnyugodni, kevés sikerrel.
Cyril ezt látva sóhajtott, majd
*csókjelenet, amit Bells soha nem tudott, most sem tud, és valószínűleg soha nem is fog tudni normálisan leírni x’D*
-Nem fogunk meghalni, mert szeretlek- jelentette ki a fiú, majd ismét megragadta a lány karját és a dobozok felé húzta, amik elég nagyok voltak ahhoz, hogy eltakarjanak akár egy egész lovat is.
-Milyen hülye ok- motyogta Grace, habár már nem pánikolt.

Alighogy a dobozok mögé értek, kivágódott az ajtó és cipők kopogása hallatszott.
-Hol vagy, drágám? Nincs kedvem játszadozni. Bújj elő, nem sok hely van, ahol elbújhatsz, fél perc alatt megtalállak. Ha előjössz, talán két másodperccel korábban hagylak meghalni- nevetett a nő. -Hidd el, jobban jársz! Tudtad, hogy van egy olyan módszer, amivel az áldozat három napon keresztül szenved, mielőtt meghalna, anélkül, hogy bárki is tudna neki segíteni?- sisteregte Milicent. Grace egy megmoccant, ám Cyril visszalökte a dobozok mögé, majd mutatóujját a szája elé emelte, ezután pedig egyszerűen, mind a két kezét felemelve kisétált a dobozok mögül. Amint kiért, egy golyó hasította át a vállát.
-Ó, bocsáss meg. Csak a biztonság kedvéért volt- kuncogott Milicent, habár tekintete arról árulkodott, egyszerűen csak szadista. Cyril engedve a fájdalomnak, leengedte a karjait, majd ridegen a nőre nézett.
-Hibáztál. A lány lefordult, nem jött föl velem.
-Honnan tudjam, hogy igaz ez? Én semmifelé lefordulási lehetőséget nem láttam az erre vezető úton- mondta elgondolkozást színlelve Milicent. -Ha hazudsz, téged is kinyírlak- sziszegte hozzá, majd lassú lépésekkel közeledett a fiúhoz.
-Két kanyarral ezelőtt, egy kék fémajtó volt a falban, ami egy hátsó kijárathoz vezetett. A lány már valószínűleg messze jár- mondta Cyril, majd megeresztett egy kárörvendő mosolyt is.
-Valóban, igazad van- mondta a nő, miközben egyre közeledett a fiúhoz.
Cyril a háta mögött összefogta kezét, majd óvatosan, hogy Milicent ne lássa meg, intett ujjával Grace-nek, hogy induljon az ajtó felé, szép lassan, hiszen abból a szögből, ahol Wymar most volt, nem lehetett látni. A lány egy ideig habozott, ám aztán követte a parancsokat és hangtalanul az ajtó felé osont, viszont az utolsó ládánál megtorpant, hiszen onnan már tisztán lehetett volna látni, ha elindul a szabadulás egyetlen reménye felé. Cyril ezt is tudta, így megvárta, míg a nő elővigyázatos tekintettel közelebb kerül hozzá, majd sóhajtott, majd puszta kézzel Milicent-re vetette magát. A nő rögtön válaszolt és pisztolyával a fiú arcába vágott.
Cyril megragadta a nő kezét, majd a dobozoknak vetette, amelyek a lökéstől először meginogtak, majd záporozni kezdtek, elegendő hangzavart biztosítva ahhoz, hogy Grace az ajtóhoz fusson, majd eltűnjön. A lány be is szaladt az ajtón, ám a lábai nem vitték tovább, kényszerből kilesett az ajtónál lévő résen, hogy lássa, mi történik, habár kissé szakadozottan látta a verekedést, hiszen sokszor eltakarta a képet egy-egy doboz.
-Idióta kölyök!- kiáltotta Milicent, majd a földre lökte Cyril-t, gyakorlott mozdulatokkal lefogta tédeivel a fiú két karját, majd elmosolyodott, habár mosolya inkább gonosz grimaszként ült heges arcában. -Ez végzetes hiba volt, ugye tudod?- kérdezte sziszegve. -És azért pedig büntetés jár. Mit gondolsz, hol lenne a legfájdalmasabb? Esetleg lőjek a medencédbe? Vagy lyuggassam át azt a szép ki fülecskédet?- sustorogta. -Vagy esetleg...- a nő gonoszul elmosolyodott, majd tenyerével fiú már korábban megtépázott vállára nehezedett és a pisztolyt közvetlenül a csonthoz illesztette. -Nem gondolod, hogy ez elég büntetés lenne?- kérdezte a nő. -Mivel háromszor ütöttél meg, ezért háromszor kapod vissza. Figyelj, számolom- mondta Milicent, majd meghúzta a ravaszt. -Egy...- mondta, bár hangját elnyomta a fiú kiabálása. Grace megmerevedett, majd kilőtt rejtekhelyéről. -Ket...- ebben a pillanatban a lány a nőre vetette magát, aki így félrelőtt.
-Hagyja békén, maga idióta r...
-Nézd, ki van itt, hát mégsem kanyarodott el?- kérdezte Milicent elmosolyodva, majd nem törődött többet a fiúval.

Kimaradt (fontosabb) jelenetek:
-Cyril megszerzi Milicent fegyverét, amiben egyetlen golyó maradt, azzal jó helyen találja el a nőt, aki így halálra van ítélve

Befejezés

Grace és Cyril zihálva álltak a ház szélén, a lehető legmesszebb attól a helytől, ahol a pisztoly golyója eltalálta Milicentet.
-Vége?- kérdezte Grace, miután képes volt megszólalni. Cyril bólintott.
-Minden bizonnyal. Bevallom...- emelte fel kissé remegő kezeit a fiú, majd sóhajtott. -...most öltem először embert, és elég...Szóval, akármilyen rossz ember is volt, bűntudatom van miatta.
-Megértelek, de önvédelem volt, szóval jól tetted- mondta a lány.

*és még egyéb beszélgetések, amiket most nem részletezek, használjátok a fantáziátokat x3*

Ebben a pillanatban megmoccant valami a dobozok között, majd megjelent Milicent és feléjük támolygott.
-Engem...Nem lehet...Ennyivel...Elintézni...- hörögte a nő, majd hátborzongató nevetést hallatott, ám ezután elakadt a hangja és vér bugyogott elő a szája sarkából. -Nem fogok...- suttogta, majd két lépéssel közelebb vonszolta magát a pároshoz, így már csak fél méter választotta el őket. -Nem fogok...- ismételte, majd tett még egy megingó lépést. -Nem fogok...Nem fogok...Nem fogok... Nélkületek megdögleni!- kiáltotta a nő, majd utolsó erejével nekik ugrott és letaszította őket a ház tetejéről. Grace furcsán csak arra gondolt, milyen jó érzés úgy szállni, mint egy madár, majd először Milicent-re nézett, akinek már vége is volt, aztán pedig Cyril-re, aki valószínűleg már belenyugodott sorsába, és halványan a lányra mosolygott.